Ugrás a tartalomra

Ozorák Iván

1975

Ozorák Iván 1975. május 20-án született Dunaújvárosban.

1990

A harcművészetekkel a középiskolás évei alatt ismerkedik meg Székesfehérváron, és kezd a Kyokushinkai Karate gyakorlásába. Első körben Lukács Zoltántól, majd Budán Lászlótól tanul, mellette hosszabb ideig látogatja Joháczi József edzéseit. Ez az időszak, a Kyokushin karate szemléletének köszönhetően, mai napig komoly hátteret biztosít az Aikido technikák értelmezésében.

 

 

Ezekben az években kerülnek a magyar mozikba Steven Seagal korai filmjei, valamint jelenik meg rendszeresen Christian Tissier, a francia és azóta a nemzetközi Aikido meghatározó alakja, az egyik nemzetközi sportcsatornán.

1995

Az első Aikido edzésen Dunaújvárosban vesz részt, melyet Verebics Antal és Verebics Hajnalka szakmai irányítása mellett Kerti Ferenc vezet. A klub, az akkori MASZ (Magyar Aikido Szövetség) tagjaként, Várszegi Rudolf közvetítésével Tamura Nobuyoshi sensei tanítását követi. Iván a dunaújvárosi időszak alatt kap először lehetőséget az edzésvezetésre egy közeli község, Baracs művelődési házában.

2000

A főiskola után, ismét Székesfehérváron, rövid ideig részt vesz a Kobayashi Dojok Egyesületének alapító tagjainak - Pápai Tamás (Shintai Dojo) és Máté Imre (Norito Dojo) - edzésein.
Ezt az időszakot a Kanetsuka Minoru által irányított Brit Aikido Szövetég (BAF) egyik dojoja, a manchesteri (UK) Wa Go Kan követte. Az edzéseken, melyeket Paul Healy és David Yates vezetett, az Aikido egy újabb megközelítésével ismerkedik meg.

2001

Az Egyesült Királyságból hazatérve Gyöngyösre költözik, ahol rövid időn belül saját dojot alapít, amit azóta is vezet. Pár éven keresztül Ózdon és Karácsondon is vezet edzéseket, illetve az általános iskolában testnevelés óra keretein belül alapszintű önvédelmet oktat. (Nemzeti Alaptanterv ajánlása az 1-6. évfolyamok számára kitérések, elkerülések, 7-10. évfolyamok számára önvédelmi fogások.)

2002

A szakmai munkát magasabb szintre emelve sportoktatói képesítést szerez (Aikido sportágban). A képzéshez kapcsolódó sportszakmai táborban ismerkedik meg Tamura sensei skót tanítványával Michael Narey senseiel, aki közvetlen és barátságos stílusával mély benyomást tesz rá.

Civil munkájának köszönhetően több európai országba eljut, ahol rendszeresen ellátogat a helyi dojokba (Anglia, Ausztria, Belgium, Franciaország, Horvátország, Németország, Spanyolország, Svédország).

A magyarországi megjelenés óta látogatja, megjelenésével támogatja a Christian Tissier sensei tanítványai által vezetett edzőtáborokat. (Marc Bachraty, Bruno Gonzalez és Bodo Rödel.)

1-3. dan fokozatra Tamura Nobuyoshi sensei előtt, majd 4. és 5. dan fokozatra a Nemzetközi Harcművészeti Szövetség (IMAF) vizsgabiztossága előtt vizsgázik.

2011

Az autizmussal foglalkozó egyik magyarországi szervezet vezetőjének felkérésre igent mond, és részt vesz - egy talán forradalmi – kezdeményezésben: az Aikido mozgáskultúrájára és oktatási koncepciójára építve mozgásfejlesztő foglalkozásokat vezet autizmussal élők számára (Autista Segítő Központ, Gyöngyös). A hivatalos program nem hosszú életű, de sikerét mi sem jelzi jobban, hogy több autizmussal élő személy csatlakozik a hétköznapi Aikido edzésekhez.

2012

Kezdetben a gyöngyösi  Aikido dojo egy fővárosi Aikido egyesület vidéki „fiókjaként” működik, míg 2012. évben megalakul a helyi Aikido egyesület, melynek munkája már teljes egészében Iván elképzeléseit és hozzáállását tükrözi.

2014

Ez évben Iván és az IMAF útjai elválnak, ami az autentikus útra való visszatérést jelenti. Az AikidoFriends közösség munkáját támogatva közelebb kerül a Christian Tisser neve alatt, Bruno Gonzalez technikai vezetésével működő csoportosuláshoz.

2017

Iván és az OAE csatlakozik az Aikikai Hungary-hez. A 2012-ben alakult szervezet az Aikikai hivatalos magyarországi képviselete.
2015. évben hivatalos Hombu elismerés (tagság).
2016. évben IAF tagság.

 

Rólunk írták

(2012, www.felsofokon.hu)
(2012, www.felsofokon.hu)
(2012, BlikkNők)
(2012, Esőember)
(2014, AikiMag)
(2014, AikiMag)
(2015, AikiMag)
(2016, 60online)
(2016, 60online)
(2016, Partvistündér)