Skip to main content

Technikai rendszer

A gyakorló felek kiindulási pozíciója alapján megkülönböztetünk:

Tachi waza

– A kiindulóhelyzet mindkét fél számára álló helyzet.

Suwari waza

– A kiindulóhelyzet mindkét fél számára térdelő ülés (seiza).

Hanmihandachi waza

– A kiindulóhelyzet a védekező számára seiza, a támadó számára álló helyzet.

 

A gyakorló felek egymáshoz viszonyított helyzete alapján megkülönböztetünk:

Mae waza

– Az uke és a tori egymással szemben helyezkedik el. (A mindennapi gyakorlás során ezt a megnevezést nem használjuk.)

Ushiro waza

– Az uke a tori háta mögül indítja, illetve mögé kerüléssel hajtja végre a támadást.

 

A védekező technika jellegét tekintve megkülönböztetünk:

Katame waza

– Feszítéssel, rögzítéssel befejezendő technikák.

Nage waza

– Dobással befejezendő technikák.

 

A valamelyik csoportba való besorolás minden esetben az eredeti, bázis (kihon) technikára vonatkozik, ami nem jelenti azt, hogy egy alap esetben feszítés sel végződő technikát nem lehet dobással befejezni és viszont (pl. kote gaeshi vagy shiho nage).

A gyakorló felek és az alkalmazott technika közötti viszony alapján megkülönböztetünk:

(Oyo) Henka waza

– Egy azon technika különböző változatai.

Keishi waza

– Kontratechnika, melyben végül a támadó fejezi be a gyakorlatot, visszafordítva az ő eredeti támadásának kivédésére indított védekezést. (Egyszerűbben megfogalmazva: Aikido technika az Aikido technika ellen.)

 

A támadók számának függvényében megkülönböztethetünk:

Ninin gake

– Két támadó elleni védekezés.

Sannin gake

– Három támadó elleni védekezés.

 

A gyakorlás jellegét illetően megkülönböztetünk:

Jiyu waza

– Szabad gyakorlás, ahol a támadás kötött, a technika szabadon választott

Randori

– „Megfogni, rendezni a káoszt”. Két fajtája:

Kakari geiko

– A támadás és a technika is kötött.

Taninzu gake (geiko)

– A támadás és a technika is szabadon választott.

 

Az alkalmazott ’fegyverek’ jellegét tekintve megkülönböztetünk:

Awase

– Páros gyakorlatok.

Buki waza

– Fegyverrel végrehajtott gyakorlatok.

Jo dori

– Bottal támadó ellenfél elleni puszta kezes gyakorlás.

Jo waza vagy motasete

– Pusztakézzel támadó ellenfél bottal való ellenőrzése.

Kumitachi

– Páros, fegyverrel végrehajtott gyakorlatok.

Kata

– Formagyakorlatok.

Suburi

– Alapvágások, vágásirányok.

Tai-jutsu

– Puszta kézzel végrehajtott gyakorlatok.

Tanto tori

– Késsel szúró vagy vágó támadó elleni védekezés.