Szerző: Z. Noémi / AikiMag Dátum: 2014
Nemrég részt vettem Ozorák Iván, Aranyi Zsolt és Molnár Attila „3 of a Kind” nevezetű aikido táborán. Bár
mestereknek tekintem őket, kérésükre mégsem így fogok rájuk hivatkozni, ugyanis ők inkább edzésvezetőknek,
„lelkes amatőröknek” tekintik magukat, pedig azért jó pár danról van itt szó. Ezzel talán azt szeretnék kiemelni,
hogy teljesen lényegtelen a danok száma, a tatamin történő munka számít, azt tiszteljük, ne a „sensei”-t. (Ezen
kívül pedig azt, hogy a dan fokozat nem egyenértékű a „mester” névvel.)
A három edző kalandos történetéről csak röviden annyit mondok, hogy mindhárman más-más stílust/vonalat
követnek. Ezen a táboron keveredett a Christian Tissier, a Tamura Nobuyoshi és a Michael Narey féle aikido irányzat. Nem tartom lényegesnek ezeknek az irányzatoknak az elkülönítését vagy összehasonlítását, mert nem éreztem azt (kezdő lévén), hogy
nagy különbség lenne a „stílusok” között (nem is ismerem mindegyiket), de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy
mindannyian aikidóz(z)unk. Azért jöttünk, hogy egymással gyakoroljunk. Mindegy, hogy máshogy viszonyulunk az
aikidóhoz, más „stílus” felé húzunk, máshogy gondolkodunk, mert mindannyiunknak fontos az aikido, és a lényeg
az, hogy itt vagyunk, és gyakoroljuk ezt a szép harcművészetet.
A pókerből
A „3 of a kind” elnevezést egyébként a pókerből kölcsönözték, ahol 3 azonos étékű, de különböző színű lapot jelent. Ezzel is azt szeretnék kifejezni, hogy bármennyire is különböznek, mégis azonosnak tekinthetők, mert ugyanazért dolgoznak és
dolgozunk mindnyájan.
Ez az első nem Christian Tissier féle aikido tábor, amin részt vettem. Bár az elején úgy éreztem, az ikkyót is „újra” kell
tanulnom, ami néha előfordul amikor idegenekkel edzek, és megzavarnak az apró eltérések, de igazából nem
láttam, és alapjaiban persze nincs is különbség az aikidók között, ugyanakkor mindenki aikidójában van valami
egyedi.
Minden táboron vannak olyan aikidokák, akik nagyon szeretnek magyarázni. Az edzésvezető bemutat egy
technikát, erre az, akivel gyakorolni kezdek (néha már akkor, amikor még el sem kezdtük a technikát), elkezd
nagyon magabiztosan magyarázni nekem, és ilyenkor biztosra veszem, hogy azt magyarázza, ahogy ő
tanulta/tudja/érti a technikát, és nem azt, ami pár másodperccel korábban „elhangzott”. Egyébként örülni
szoktam, ha valaki elmagyarázza a technikát, de azt is megértem, hogy egy táborban ez nem egészen
helyénvaló. Persze az ember mindenkitől tanul, de azért megyek el az XY táborába, hogy tőle tanuljak, hogy az ő
technikáját próbáljam ki, ehelyett gyakran azt érzem, annyi mester van a tatamin, ahányan vagyunk.
A tábor végén elhangzott, (amit szerintem a legtöbb táborban elvárnak), hogy amikor eljövünk egy táborba, és
egy idegen edzésvezetőtől/mestertől tanulunk (vagy akivel nem találkozunk minden héten), akkor nagyon fontos
a figyelem. Fontos, hogy azt csináljuk, amit látunk. Nem az számít, hogy tudjuk, hogyan kell csinálni, hanem
hogy úgy csináljuk, ahogy az edzésvezető bemutatja. Elvégre ezért jöttünk. Magamon is megfigyeltem, hogy
amikor egy idegen mester bemutat egy technikát, ha egyből felismerem, megjegyzem magamnak, hogy „ja, ez
tudom melyik”, és már nem is figyelek annyira oda, és úgy csinálom, ahogy tanultam a heti edzéseimen.
Biztonságot ad, hogy tudom, mit kell csinálni, és nem is veszem észre, hogy nem teljesen úgy mutatták, ahogy
én csinálom. Szóval a figyelmemen van még mit csiszolni. Viszont nem mindegyik edzésvezető várja el, hogy azt
csináljuk, amit mutat (egy tábor esetében). Az is lehet egy jó megoldás, hogy megpróbáljuk, működike, vagy
hogyan működik ”idegen környezetben” a saját stílusunk: az, amit a mindennapokban gyakorolunk.
Mind a két felfogás lehet jó, sőt egymás mellett is érvényre juthat. Nem érzem, hogy el kellene, vagy el tudnám
dönteni, hogy melyik a „jó” hozzáállás. Azt látom, hogy gondolkozhatunk szabadon és eltérően. Szerintem az a
lényeg, hogy tiszteljük és fogadjuk el egymás döntését, eltérő véleményét, hozzáállását: egyrészt mert
mindannyiunknak ugyanaz a célja, csak eltérő utakon juthatunk el hozzá, másrészt mert mindenki önmagáért,
önmagával harcol.
Ezúton is köszönöm, hogy részt vehettem a táboron!
Z. Noémi